2015. november 19., csütörtök

Bogyóbordó irka-firka mani

  Hát nagyon úgy tűnt, hogy ebben a hónapban valami haulokkal folytatom csak a posztok sorát, mert erősen gyúrnom kell a következő hónapra! Bella temérdek mennyiségű kihívást adott közre, amiken mind mind szerepelni szeretnék... Már hetekkel ezelőtt szaglásztam karácsonyi nyomdalemezek után, amiből legyet sikerült is már megkaparintanom egy csoportos rendelés eredményeként.
Ez pedig nem más, mint a Moyou Enchanted 16!
Tele szebbnél szebb karácsonyi, és modern mintákkal! Még a 15-öst rendeltem meg ebből a sorozatból, de az marad ajándéknak karácsonyra. Úgyhogy ezzel a lemezzel készítek majd manikat, meg talán december közepéig megérkezik még a kis Born PrettyStore lemezem, akkor azzal is.


Ezt a bogyóbordót most vettem - ez a GR 106 egy kis kék shimmert is tartalmaz, van egyébként sima változata is, és természetesen szuperül lehet nyomdázni vele! :)


A középső körmeimen a GR WOW!96 - imádás ez a nude!


A találkozási pontokat, és a kis háromszögeket egy régi ciklámen glitterrel festettem ki pontozóval. A lakk ugyanolyan színű, mint a glitteres lakk, csodásan csillog is, de sajna a vaku, meg a fények miatt kékesebb itt a képen.
A bogyóbordó is jóval mélyebb...


A gyűrűsujjamon a mintát többször nyomtam rá...komolyan mint egy burda szabásminta. de amúgy irka-firka... :D




És végül..az utolsó sorban...

KÖSZÖNÖM A SOK SOK NÉZETTSÉGET NEKTEK!!!
AZ OLDAL LÁTOGATOTTSÁGA HAMAROSAN ELÉRI A 20000-ET!!!
NE MENJETEK EL! HAMAROSAN IZZÍTOK EGY NYEREMÉNYJÁTÉKOT IS! :))

 (: !nav elüf si kanlaf a gém tti trem ,le kolurá men tebböT


13 megjegyzés:

  1. Nagyon izgalmas, szép manikűr, imádom, hogy túlmutat a az egyszerű nyomdázott körmök világán. A glitteres foltocskák nyújtotta 3D-s hatás üdítő változatosság, a színharmónia a tökély. :)

    Mit csináltál a kezeddel, körömágyaddal? Kézápolási terméket váltottál? Sosem szokott igénytelen lenni ez a terület nálad, de most feltűnően ápolt hatást nyújt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bandita! :))
      Sok sok kézkrémet használok, viszont így is néha száraz oldalt a bőröm nem is kicsit, úgyhogy mostmár fotózás előtt is bekrémezem, hogy még szebb legyen. ;)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, a GR lakk pedig lenyűgöző aa nyomdázásban is! *-* gratu a 20.000-hez! ;)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, nagyon tetszik! Már a második manit csinálom a lemez első mintájával, imádom ezt a lemezt!!! Ez a mani nálam telitalálat :) Gratula az oldalmegjelenítésekhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, szerintem is megatutter ez a lemez! Rengeteg lehetőség van benne!
      Köszöm, köszöm, köszöm!!! :D

      Törlés
  4. Nagyon jó lett ez a manikűr! (-: Ezt a lemezt én is nézegettem, már kezdem bánni, hogy nem vettem meg..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Az egész sorozatból az utolsó kettő tetszett meg nagyon, úgyhogy amint volt rá lehetőség, meg zsebpénz már vettem is! :))

      Törlés
  5. Szerintem tök jóra sikerül a manid és ez a nyomdalemez nekem annyira tetszik, hogy én is szeretném.

    VálaszTörlés
  6. De ötletes és izgalmas lett! Nekem nagyon tetszik! Először azt hittem, hogy valami szálas fedőlakkot használtál a csíkokhoz, de azért a nyomda evidensebb :P

    VálaszTörlés
  7. Mesés lett ez a manikűr! Egyszerűen imádom! :3
    Nagyon örülök annak is, hogy csatlakozol a kihívásokhoz. Már alig várom, hogy lássam a manikűrjeidet. :)

    VálaszTörlés