2014. október 23., csütörtök

Teszt - Born Pretty Store virág mintás ecsetszett 1# - One stroke virágos nailart


A Born Pretty Store-tól választhattam tesztelésre pár dolgot, így egy ecsetszettet és egy lemezt választottam. Ma az egyik ecsetet tesztelem nektek a szettből. 


  A képen az utolsó vágott hegyű ecsettel hoztam akrilos manit. A sima kék alap nem igazán a kedvencem, ez a S-he 279 kifutó lakkja, aminek számomra egyszerűen meghatározhatatlan a színe, és nehezen  tudom bármivel is párosítani. Ha csak fehéret használok mellé akkor nekem nagyon télies lesz, ha meg mentát akkor meg nyárias. Viszont gyorsan szárad.. :))


A virágokat viszonylagos távolságba érdemes elhelyezni, különben kivehetetlenek lesznek a formák, és gazos lesz az alkotás. Ha nem fér a körömre három, akkor elég kettő is rá. Érdemes lakkozott körmön gyakorolni, mivel papíron teljesen máshogy viselkedik az ecset is és az akril festék is.


Ezen a közeli képen kivehető végre az egymozdulat technika lényege. Egy mozdulattal készítem el az egyes szirmokat. Ahol vastagszik a szirom, ott fejeztem be a formát az ecsettel, tehát ott rakódott le a legtöbb anyag az ecsetemről. Ha nem veszek fel elég anyagot az ecsetre, akkor fedőlakkozás után alig fog látszódni a minta. Ha túl sokat veszek fel, akkor nem tudom kialakítani a formát ilyen szép levegősre. A virágok közepét utólag az ecset élével festettem meg kék festékkel, majd pontozóval díszítettem.


És akkor az ecsetekről...
A két lila hegyű ecsetet a moyra boltjában vettem egy nagyobb szettben, a barna hegyűt az Ázsia centerben, és a fehéret kaptam a Born Pretty Store -tól.
Tetszik látni a különbséget?!
Az általam vásárolt három ecset bumszli, míg a tesztelt ecset a hegye felé lapjában el van vékonyítva!
Finoman tudom vele irányítani az anyagot!
Mondjuk jó lenne ferdevágott ecset is ilyenben, mert azzal kényelmesebben lehet virágot festeni.
Szóval ajánlom nektek! És az ára is teljesen jó. A vacak ecsetek 400.- Ft körül vannak. Egy minőségi műkörmös ecset akár több ezer forint is lehet...
Az ecseteket kizárólag akrilfestésre használom! Az akrilfesték vízzel oldható, ezért vízzel mosom ki az ecseteket közvetlenül használat után, nehogy beszáradjon. Semmiképpen sem acetonnal, esetleg tönkre teheti az ecsetet!
Ugyan ingyenes a szállítás, de van 1 hónap is mire megérkezik a Born Pretty Store-ból valami, ezt vegyétek számításba a rendelésnél.
Még valami...az ecsetek biztonságosan szivacsba csomagolva érkeztek bubis borítékban!
  Legközelebb a szett többi tagjáról írok még, és sajna fokozatosan ritkulni fognak a bejegyzéseim a sok munka miatt, de a heti egy manit igyekszem majd tartani. :))


A virágos ecsetszettet ITT tudjátok megvásárolni, most épp akciós is!
ARTTX31 kódot használva 10%-ot kaptok a rendelésetekből!


11 megjegyzés:

  1. csodálatos manikűrt alkottál :)
    Nekem ebay-ről rendelt ecseteim vannak . Szeretem őket , csak az ecsetek végét sose tudom tisztára mosni körömlakklemosóval , van amikor sikerül , van amikor nem . De ettől függetlenül szeretem őket.
    Ez a S-he lakk nekem is meg van :) én nagyon szeretem , most kedvet is kaptam .hogy elővegyem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik! :))
      Én akrilfestékkel használom és kizárólag vízzel mosom ki, acetonnal nem, az károsíthatja a szálakat.

      Törlés
  2. gyönyörű lett, ezt az ecsetkészletet nekem is be kell szereznem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)) Szerintem nagyon jó minőségű!

      Törlés
  3. Nagyon szép lett!:) Én is ezt az ecsetszettet választottam, csak nekem még úton van!:) Örülök, hogy írtál róla!:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a virágok és ez nem csak az ecsetnek köszönhető hanem a kézügyességednek is.
    Romániába is több mind egy hónap kell amig eljut a BPS csomagja, de megéri a várakozást.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép manikűrt készítettél!:)
    Én is kedvet kaptam tőle,nagyon rég festettem már akril mintákat.

    VálaszTörlés